Saturday, February 16, 2013

FP7 ICT 11. Felhívás - konzultációs nap

Mai postánkból. Németh Edina ICT nemzeti kapcsolattartó küldte az alábbi felhívást:
"
FP7 ICT 11. felhívás - Beadás előtti pályázati konzultációs nap
Budapest, 2013. március 11-12

Az FP7 ICT program NCP hálózata, az Ideal-ist, tapasztalt FP7 ICT értékelők közreműködésével pályázati konzultációs napot (Proposal Check) szervez 2013. március 11-12-ig Budapesten. A rendezvény célja az FP7 ICT 11. felhívásra készülő pályázatok koordinátorai, résztvevői számára biztosítani a lehetőséget, hogy pályázatukat - ca. egy hónappal a beadási határidő előtt - független, tapasztalt FP7 ICT értékelőkkel előzetesen véleményeztessék, s ezen külső vélemények, tanácsok elősegítsék a pályázókat eredményes végleges pályázatok kidolgozásában.

Rendezvény menete
A rendezvényen résztvevő pályázók az FP7 ICT 11. felhívásra részletesen kidolgozott pályázataikat minimum két tapasztalt FP7 ICT értékelőnek bemutatják, akik a helyszínen visszajelzést, tanácsokat kínálnak a pályázat végleges kialakításához. A tanácsadáson részt vevő valamennyi értékelő és nemzeti kapcsolattartó titoktartási nyilatkozattal vállalja, hogy a tanácsadási folyamat során elhangzottakat bizalmasan kezeli.
A folyamat a német nemzeti kapcsolattartó, a DLR, által kialakított és évek óta alkalmazott módszertanra épül.


A rendezvényt több tapasztalt európai FP7 ICT nemzeti kapcsolattartó is támogatja, így a pályázati tanácsadás mellett a résztvevő pályázók további információkat igényelhetnek az FP7 ICT pályázatokkal, az értékelés folyamatával kapcsolatban.

Résztvevők kiválasztásának folyamata
A résztvevők kiválasztása előzetes jelentkezés alapján történik. A jelentkezési lap kitöltése során többek között rövid projektleírás megadása szükséges, mely alapján a szervezők a legígéretesebb pályázatok számára a rendelkezésre álló konzultációs idopőntok függvényében biztosítják a konzultációs lehetoséget. Az értékelés során előnyt élveznek azok a pályázatok, melyek EU12 tagországi koordinátorral, partnerekkel rendelkeznek.

Részvételi feltételek
A rendezvényre csak az FP7-ICT-2013-11 felhívást célzó pályázatokkal lehet részt jelentkezni. Egy pályázat tekintetében legfeljebb két személy - ideális esetben a koordinátor és egy további partnerintézmény képviselője vehet részt. Kivételes esetben a koordinátor helyében más, a projektben fontos szerepet vállaló partnerintézmény részvétele is elfogadható.

A szervezők ajánlják, hogy a pályázók egyúttal vegyék igénybe a pályázatot kiíró Európai Bizottság, CONNECT főigazgatósága által kínált "pre-proposal check" szolgáltatást is.

A rendezvényen való részvétel ingyenes. Külföldről érkező résztvevők FP7 ICT nemzeti kapcsolattartójukok keresztül igényelhetnek utazási támogatást. A támogatás igényléseinek feltételeiről az adott ország nemzeti kapcsolattartója tud további tájékoztatást adni. 

A rendezvényen való részvételre a jelentkezési lapokat 2013. február 22-ig nyújthatják be a következő:regisztrációs oldalon, ahol egyúttal a konzorciumból a rendezvényen részt vevő második személyt is megnevezhetik.

További információ a nemzeti kapcsolattartótól (Magyarországon Németh Edina, FP7 ICT nemzeti kapcsolattartótól a 06-70-221-0387-es telefonszámon, vagy az Edina.Nemeth@ist.hu emailcímen) vagy a rendezvény főszervezőjétol, a német DLR képviselőjétol kérhető az ideal-ist@dlr.de emailcímen.

Időpont: 2013. március 11, 13:00 - 2013. március 12 17:00h
Helyszín: Budapest, K+K Hotel Opera, 1065 Budapest, Révay utca 24

Regisztráció (külső oldal) - Határidő 2013. február 22
https://secure.pt-dlr.de/pt-survey/index.php?sid=68477&lang=en 

Az FP7 ICT - 11. pályázati felhívás témái
Emlékeztetőül, a 236,5 M€ költségvetésű FP7-ICT-2013-11 (FP7 - ICT Call 11) felhívásra az alábbi témákban lehet pályázatot benyújtani 2013. április 16., brüsszeli helyi idő szerint 17:00-ig.
Challenge 1: Pervasive and Trusted Network and Service Infrastructures
ICT-2013.1.1 Future Networks
Challenge 3: Alternative Paths to Components and Systems
ICT-2013.3.1 Nanoelectronics
ICT-2013.3.2 Photonics
Challenge 4: Technologies for Digital Content and Languages
ICT-2013.4.2 Scalable data analytics
Challenge 6: ICT for a low carbon economy
ICT-2013.6.1 Smart Energy Grids
ICT-2013.6.3 ICT for water resources management
Challenge 8: ICT for learning and Access to Cultural resources
ICT-2013.8.2 Technology enhanced learning
Future and Emerging Technologies
ICT-2013.9.9 FET Flagship Initiatives (b)
Horizontal Actions
ICT-2013.11.2 More efficient and affordable solutions for digital preservation developed and validated against public sector needs through joint Pre-Commercial Procurement (PCP)

AAL Információs Nap - Budapest - 2013. március 8.

Időpont: 2013. március 8
Helyszín: Nemzeti Innovációs Hivatal, 1061 Budapest Andrássy út 12.
10:00-10:30
Regisztráció
10:30-10:35
Köszöntő
Korányi László, kül- és belkapcsolati elnökhelyettes, NIH
10:35-10:55
Az AAL program és a 6. felhívás
Jerome de Barros, program officer, AAL Central Management Unit
10:55-11:20
A Versenyképességi és Innovációs Keretprogram ICT Policy Support Programja
3. téma: ICT for Health, Aging Well and Inclusion
Kneisz Ferenc, ICT PSP nemzeti kapcsolattartó, NFM
11:20-11:25
ENIAC és ARTEMIS programok kapcsolódó felhívásai
Jeney Nóra, AAL nemzeti kapcsolattartó, NIH
11:25-11:40
Jövőbeli pályázati lehetőségek áttekintése
Németh Edina, ICT nemzeti kapcsolattartó
11:40-11:50
Kérdések és válaszok
11:50-12:45
Ebéd
12:45-13:00
Hogyan írjunk AAL pályázatot?
Jeney Nóra, AAL nemzeti kapcsolattartó
13:00-13:10
Partnerkeresési lehetőségek - AAL honlap és az Idealist program
Németh Edina, ICT nemzeti kapcsolattartó
13:10-13:30
Sikeres AAL pályázó bemutatkozása - tippek és tanácsok
Málnay Barnabás, igazgató, MMklaszter
13:30-13:45
A magyar AAL pályázati folyamat
 (tbc)
13:45-13:55
AAL Fórum és jövőbeli események
Jerome de Barros, program officer, AAL Central Management Unit
13:55-14:05
Enterprise Europe Network bemutatkozása
Holly Sára, Enterprise Europe Network regionális vezető, HITA (tbc)
14:05-14:15
Kérdések és válaszok
14:15-16:00
Konzultációs lehetőség az előadókkal

Korábbi pályázatok
ICT PPP felhívások eredményei

Lezárult az ICT PPP (Factories of the Future, Green Cars, Smart Cities) pályázati felhívások értékelése, az Európai Bizottság az értékelési eredményeket kiküldte a projektkoordinátorok részére, és összeállította a támogatásra javasolt projektek listáját. A következő hetekben várhatóan kiküldi a tárgyalási meghívókat a sikeres projekteknek.

FP7 ICT 10. felhívás - beadási statisztika

Objective
STREP
IP
CA
SA
CP-CSA
TOTAL
1.2
Software Engineering, Services and Cloud Computing
102
14
2
13

131
1.3
Digital Enterprise
41


4

45
1.5
Trustworthy ICT
55
11
2
7

75
1.6
Connected and Social media
86
9

1

96
1.7
Future Internet Research Experimentation (FIRE)
23
10
1
3

37
2.1
Robotics, Cognitive Systems & Smart Spaces, Symbiotic Interaction
139
44



183
2.2
Robotics use cases & Accompanying measures
44

2


46
3.3
Heterogeneous Integration and take-up of Key Enabling Technologies for Components and Systems
77
21
4


102
3.4
Advanced Computing, embedded and Control Systems
55
16
2
5

78
4.1
Content analytics and language technologies
70

1
3

74
5.1
Personalised health, active ageing and independent living
203
36
6
7
6
258
5.2
Virtual Physiological Human
70


2

72
5.3
ICT for smart and personalised inclusion
54
6
3
3

66
5.4
ICT for Governance and Policy Modelling
47

4
4

55
5.5
Collective Awareness Platforms for Sustainability and Social Innovation
86
2
8
8

104
6.5
Co-operative mobility
15
1
1
2

19
8.1
Technologies and scientific foundations in the field of creativity
86
16
4
3

109
9.6
FET Proactive: Evolving Living Technologies (EVLIT)
19




19
9.7
FET Proactive: Atomic and Molecular Scale Devices and Systems
18




18
9.8
Coordinating communities, identifying new research topics for FET Proactive initiatives and fostering interdisciplinary dialogue


2
2

4
10.3
International partnership building and support to dialogues – Horizontal International Cooperation Actions


1
28

29
11.1
Ensuring more efficient, higher quality public services through Pre-Commercial Procurement of ICT solutions across various sectors of public interest




2
2
11.3
High quality cloud computing environment for public sector needs, validated through a joint pre-commercial procurement (PCP)




1
1
11.4
Supplements to Strengthen Cooperation in ICT R&D in an Enlarged European Union
40
22



62
11.5
Cross border services, investment readiness and legal advice for ICT SMEs, start-ups and entrepreneurs


...
[Message clipped]  View entire message"

Thursday, February 07, 2013

PPS és/vagy videó készítéssel aktív közreműködője lehet a márciusi multimédiás budapesti Európai Űrkiállításnak


Minden tagszervezet és partner különös figyelmébe!
Bemutatkozhatnak a hazai KKV-k, fejlesztő műhelyek és szolgáltatók is a 2013. március 20-25 között Budapesten megrendezendő Európai Űrkiállításon (European Space Expo Budapest)
HUNAGI szerepvállalását három módon tervezik a hazai szervezők:

Tájékoztatással
- HUNAGI tájékoztatja tagjait, partnereit (hírlevélben is), valamint a HUNAGI webes felületeit látogatókat az ingyenesen látogatható eseményről és a kívánatos aktív részvétel lehetőségéről.

Tagjai, partnerei aktív közreműködésével, fejlesztési eredményeik, szolgáltatásaik bemutatásával
- HUNAGI tagjai és partnerei a kiállítás interaktív multimédiás konzolára telepíthetnek a kiállítást látogató nagyközönség számára érthető módon tájékoztató 4-10 képes pps prezentációkat és/vagy rövid figyelemfelhívó videókat. A szakmai tartalom ki kell, hogy emelje az űrkutatás, űralkalmazások és a kapcsolódó térinformatikai technológiák hatását, hasznosságát a társadalom, a gazdaság számára

HUNAGI-t bemutató prezentációval
- HUNAGI maga is készít egy prezentációt küldetéséről, tevékenységéről, tagjairól, nemzetközi és hazai kapcsolatairól, valamint éppen aktuális feladatairól.
A formai elvárásokat illetően a technikai előírásokat - amint ismertté válnak - megadjuk.
A kiállítás 20 interaktív konzolja közül egy a hazai eredmények menűvezérelt megtekinthetőségét fogja biztosítani. A tartalmat a hazai űrszektor és kapcsolódó technológiák szereplői adják közre.
Érdeklődők jelentkezzenek be a hunagi@hunagi.hu címen Tárgy: Európai Űrkiállítás
Ehhez várja HUNAG tagjai és partnerei közreműködését.
Az ESE bemutatása magyar nyelven itt olvasható
További részletek:  

Monday, February 04, 2013

Versenyfelhívás: Fejlesztés nyíltforrású környezetben NASA World Wind eszközzel

Tisztelt Tagszervezeteink, Tisztelt Partnereink, Tisztelt Olvasóink !

Indul a NASA World Wind Europa Challenge !
Figyelemfelhívás a tágybeli versenyfelhívás megismerésére és részvételre!

Kik a megszólítottak? Egyetemisták által alakított kis csoportok, illetve végzettek akik már dolgoznak a szakmában. 
A jelentkezettek csak saját kategóriájukban versenyeznek. 

A minél több és eredményes hazai  jelentkezés érdekében a felhívás terjesztésében HUNAGI ismét kéri tagsági köréből és partnerei közül az érintett tanszékek vezetőinek, valamint a Magyar Rektori Konferencia elnöksége támogató közrműködését Sándorné dr. Kriszt Éva alelnök asszony, a BGF rektora személyében.

Tekintve, hogy a felhívás egy másik kategóriában végzettek jelentkezését is lehetővé teszi, HUNAGI kifejezetten javasolja a hazai térinformatikai KKV-ket fontolják meg fiatal szakembereik indulását a versenyen.


Inspiring solutions for a more sustainable world!

View Article on LinkedIn 

Szervezők:
nasaNASA World Wind
polimiPolitecnico di Milano - Polo Territoriale di Como
hunagiHunagi


A felhívásról az első 24 órában HUNAGI körlevélben értesítette  tagjait, partnereit, és személyre, szervezetre szabott levélben tájékoztatta az NFM MÜI-t, az UK-EE Space Day szervezőit, a GSDI, AGILE, CLGE, GSDI, ISDE, DDGI, DGG szervezetek titkárságát, a GIM és GeoConnexion szakfolyóiratok szerkesztőségét, továbbá az ENSZ téradat-infrastruktúra kiválósági központja illetve az UNGIWG titkárságát. Ez utóbbi helyről felkérés érkezett a WWEC bemutatására az ENSZ Térinformatikai Munkacsoport február végi isztambuli ülésére.

Thursday, January 31, 2013

Kvalifikált magyar szakértőket is várnak az EU Horizon 2020 tanácsadói csoportjaiba

Megjelent a felhívás a Horizon 2020 tanácsadói csoportjaiba való jelentkezésről. A Nemzeti Innovációs Hivatal Külkapcsolatok Főosztálya felhívását a Magyar Űrkutatási Iroda vezetője továbbította MÜT tagjai felé, javasolva a hírt terjesztését szakértői körökben is, hogy minél több magyar szakember értesüljön a lehetőségről és kerüljön be az alábbi szakértői csapatokba. A hazai érdekérvényesítés szempontjából nem lényegtelen, hány magyar szakértő jut majd be végül ezekbe a testületekbe. A jelentkezéseket március 6-ig várják, az alábbi területeken:
  • Future and Emerging Technologies (FET) 
  • Marie Skłodowska-Curie actions on skills, training and career development 
  • Research infrastructures (including e-Infrastructures) 
  • Leadership in enabling and industrial technologies within the following areas: 
  • Information and Communication Technologies (ICT)*1 
  • Nanotechnologies 
  • Advanced materials 
  • Biotechnology 
  • Advanced manufacturing and processing 
  • Space 
  • Access to risk finance (debt or equity financing) 
  • Innovation in small and medium-sized enterprises (SMEs) 
  • Health, demographic change and wellbeing 
  • Food security, sustainable agriculture, marine and maritime research and the bio-economy 
  • Secure, clean and efficient energy (including nuclear energy) 
  • Smart, green and integrated transport 
  • Climate action, resource efficiency and raw materials 
  • Inclusive, innovative and secure societies 
Bővebb információ az alábbi linken érhető el:

Sunday, January 27, 2013

Copernicus Masters - versenyfelhívás földmegfigyelés témakörben


A Copernicus Masters 2013 kilenc kategóriában tesz közzé versenyfelhívást, javaslatokat kérve a 2013 június 1 és szeptember 15 közötti időszakban. Részletek: 

"A természeti és egyéb katasztrófák kockázatának fokozottan kitett világunkban a Copernicus program célja az, hogy mind a szárazföldön, mind a tengereken és a légkörben figyelemmel kísérje környezetünk állapotát, és javítsa a polgárok biztonságát. A Copernicus program ugyanakkor a gazdasági növekedésnek és a foglalkoztatásnak is lendületet ad, hiszen – egy nemrégiben elkészült tanulmány szerint – mintegy 85 000 új munkahelyet teremthet a 2015–2030 közötti időszakban" 
Forrás: http://europa.eu/rapid/press-release_IP-12-1345_hu.htm.

Itt jegyzendő meg, hogy várhatóan hamarosan meghírdetésre kerül a NASA World Wind European Challenge versenyfelhívás is, amely még az idei INSPIRE konferenciáig kíván javaslatokat kérni a WW nyíltforrású fejlesztői környezet felhasználásával alkalmazási projekttervekre vonatkozóan. Bővebb információ hamarosan itt. A WWEC felhívás előkészítő nyári iskoláján a HUNAGI szervezésében a Magyar Rektori Konferencia alelnökének támogató közreműködésével több hazai felsőoktatási műhely fiatalja vett részt (hallgatók, oktatók).

Wednesday, January 23, 2013

Lehetőség: Gyakorlat Taiwanban Térinformatika és Földügy témakörben

Mai postánkból. Dr. Mabel Alvarez az Nemzetközi Térinformatikai Társaság küldte meg tagjainak.
Az pályázhat akinek szervezete a HUNAGI tagja és rendezte 2012-es tagdíját.
"Dear  members of the International Geospatial Society - IGS, 
I share with you the information sent by Jeremy Shen, regarding the training Seminar on Geographical Information Systems and Land Management in Taipei. The training Seminar will begin on March 20, 2013 and conclude on April 02, 2013. 
Best regards, 
Mabel  Alvarez
Training Opportunity in GIS and Land Management
Eligibility available for members of the GSDI Association and International Geospatial Society
To meet the training demand from Latin America, I have changed the announcement to include the applications fromLatin America as attached, which can also be found at following webpage: http://ngis.moi.gov.tw/lan_en/Content.aspx?MenuID=95&SubjectID=466
The application form should been sent to jeremyshen0120@hotmail.com or moi0795@moi.gov.tw before January 31, 2013 for review.
Jeremy Shen"
Megjegyzés: bárki aki erre a felhívásra  jelentkezett, feltétlenül adjon erről legkésőbb február 1-ig egy rövid e-mail üzenetet vagy sms-t a következő elérhetőségeken: gabor.remetey@gmail.com vagy 06 30 415 8276.

Thursday, January 03, 2013

Felhívások az FP7 ICT program nemzeti kapcsolattartó mai postájából


Németh Edina nemzeti kapcsolattartó írja mai körlevelében:

1
Az FP7 ICT program nemzeti kapcsolattartó irodája a pályázati időszakokban az Idealist rendszerben megjelenő partnerkeresésekről azok megjelenésekor (akár naponta) küld tájékoztató emailt azoknak akik az Idealist partnerkereső levelezőlistára feliratkoztak.
A partnerkereséső emailt alkalmanként azok számára is elküldjük akik ismereteink szerint az adott témában érdekeltek lehetnek. Amennyiben Ön még nem iratkozott fel a levelezőlistára és jövőben minden megjelenő partnerkeresésről szeretne tájékoztatást kapni, kérem jelezze az info@ist.hu címen.
Az Idealist partnerkereső rendszerben az alábbi új partnerkeresések jelentek meg:


Partner Search ID: PS-UK-82422
Call Identifier: ICT Call 11 (FP7-ICT-2013-11)
Challenge: Horizontal Actions
Objective: ICT-2013.11.2 More efficient and affordable solutions for digital preservation developed and validated against public sector needs through joint Pre-Commercial procurement (PCP)
Funding Scheme: CP-CSA
Evaluation Scheme: One Step Proposal
Closure Date: 16/04/2013

Proposal Name: DPEND - Digital Preservation from Every Networked Device

Keywords: Digital preservation, cloud based services

Partner profile / description of work to be carried out:
We are looking for those with:
- a need to provide for the long term preservation of digital archives
- expertise in particular areas of digital preservation
- experience in the use of open source digital preservation tools

Partners will work together to:
- Determine the functionality required for each process area of the OAIS model
- The file formats which the prototype will deal with
- Develop training so that skills can be spread for use by all organisations
- Test the prototype so that practical issues can be identified
- Identify any local issues which may impact on digital preservation
Retrieve the Partner Search at: http://www.ideal-ist.eu/ps-uk-82422
2