Sunday, July 31, 2011

Utolsó felhívás! Határidő aug. 18! Helyi és térségi térinformációs szolgáltatások megfelelése az INSPIRE követelményeknek


Kérjük tagszervezeteinket, tagintézményeinket és partnereinket, kiváltképpen az e-média szakterület képviselőit, portálok üzemeltetőit, terjesszék az alábbi, harmadszor közzétett felhívást:
Magyarországi téradat infrastruktúra szolgáltatások önértékeléssel egybektött bejelentése az EUROGI európai adatbázisába
Határidő: 2011. augusztus 18
Az SDI-SAF adatbázis elemző értékelését követően "legjobb gyakorlatnak" számító szolgáltatások elismerést kapnak az EUROGI ESDINetplus                        pogramja keretében Brüsszelben, 2011 oktber 12-én rendezendő eredmény-ismertető öszejövetelen.


 A kidolgozott EUROGI SDI-SAF rendszer önértékelési módszertan európai kuriózum, amelynek világmérető alkalmazására is vannak törekvések és érdeklődés. A metodika kidolgozására az EU eSDI-Net+ program keretében került sor a HUNAGI és az első körben 136 európai SDI között hat magyar rendszer (INVATER, KOVIR, MÉTA, PIR, TeIR, VINGIS) közreműködésével. Cél, hogy a második körben legalább ezt az arányt tartani tudjuk, sőt egyes földügyi,  talajtani, természetvédelmi, tájérték-kataszteri, környezetvédelmi, földtani, önkormányzati, regionális térinformációs szolgáltató rendszereink esetleg esélyesek lehetnek  kitüntetésre is. Érdekünk, hogy az európai második körös SDI megmérettetésben kellő számban és minőségben legyen magyarországi résztvevő. A két hónapos jelentkezési időablakot augusztus 18-án zárják. HUNAGI bátorítja tagjait és partnereit a részvételre. Maga a részvétel üzleti értékű, versenyképesség növelő előnyt jelent, míg a távolmaradás hátrányos helyzetet eredményezhet. A jelentkezésről HUNAGI visszajelzést kér a hunagi@hunagi.hu vagy a gabor.remetey@gmail.com címen. 
Most megismételjük 22 nappal ezelőtti, majd 12 napja megismételt  felhívásunkat. 
"
Catharina Bamps, az EUROGI főtitkára küldött körlevelet, melyben a második európai SDI megmérettetésről ad hírt. A helyi és térségi rendszerek üzemeltetői már on-line bejelentkezhetnek az európai adatbázisba. Szívesen fogadják a KKV és önkormányzatok rendszereit vagy tematikus SDI rendszereket is. A beküldőt önértékelő segédlet támogatja, melyet a címsorra kattintva lehet elérni. 
Két évvel ezelőtt, az első fordulóban a mintegy 130 beküldött rendszer közül 6 volt hazai. Ezek bekerültek az adatbázisba, bár egyikük, a KOVIR időközben visszalépett. 
Most a második fordulóban több közreadó várható, ezért legalább 10 hazai rendszer bejelentkezését reméljük. A bejelentkezés (a rendszer paramétereinek, értékelése, jellemzőinek megadása segédlet felhasználásával) legalább egy órát vesz igénybe. A ráfordítás busásan megtérülhet azzal, hogy egy szolgáltatás vagy termék európai szinten ismertté válik, illetve az értékelési módszertan megismerésével a gyengeségek és erősségek felismerhetőek. HUNAGI kifejezetten kéri tagszervezeteit, tagintézményeit és partnereit, ha rendszerük a feltételeknek megfelel, azt jelentsék be a a megadott on-line kérdőív kitöltésével. Önkormányzati megoldásaikkal, tematikus rendszereikkel is bátran jelentkezzenek (környezeti, talaj, erdészeti, geológiai). Elkerülendő, hogy Magyarország most világos folt maradjon az Európa térképen. Íme az EUROGI felhívása:

"Dear EUROGI member,
We would like to ask you to inform all interested sub-national SDI-stakeholders about the CALL FOR SDI-PARTICIPANTS for the second edition of the AWARDS FOR BEST PRACTICES SUB-NATIONAL SPATIAL DATA INFRASTRUCTURES.
Local/Regional SDIs can participate using the on-line SDI-Self Assessment Framework tool:
On-line Submission is possible from 21/06/2011 - 16/08/2011.
Award Conference is 12th October 2011, Brussels.
More information:  on the EUROGI website below:
Sponsors: ESRI, INTERGRAPH, CONTERRA
We sincerely thank you for your support,
Kind regards,
Catharina Bamps, Secretary General EUROGI"
-----------------------------------------------------------------
Mobile:00.32.484.485.100
-----------------------------------------------------------------
12/10/2011 - EUROGI/eSDInet sub-national SDIs Best Practices Award - Diamant, Brussels
13/10/2011 - "

No comments: