Tuesday, March 06, 2012

Rendkívüli lehetőség EUMETSAT projektrészvételre!

Mai postánkból Horvai Ferenc a Magyar Ürkutatási Iroda (HSO) szakértője írja mai levelében:
"...az ESOC-ban akar az EUMETSAT egy vezérlőtermet építeni, magyarok bevonásával (értsd: EUMETSAT-tagok számára meghirdetett lehetőségként). Erre szerveznének egy InfoDay-t. Íme a hso-honlapra megírt hír:

Hazánk ugyan az EUMETSAT műholdmeteorológiai szervezet teljes jogú tagja, aktivitásunk más közép- és kelet-európai államokéhoz hasonlóan nem kevés kívánnivalót hagy maga után. Bár a tagdíj befizetése ellenében a hazai cégek és kutatóhelyek számos kutatás-fejlesztési programban vehetnének részt (természetesen pályázati úton), addig nem hogy nyertes pályázó, de pályázó sem igen akad. Ezt az EUMETSAT is fölismerte, ezért a következő pályázati kiírásukon (ITT 12/205350 - MTG Mission Operations Facility) való indulás megkönnyítése érdekében információs napot rendeznek az ESA földi irányítóközpontjában, az ESOC-ban (Darmstadt). A március 29-én sorra kerülő egésznapos rendezvényen a pályázatok módozatával, lehetőségeivel ismerkedhetnek meg, a konkrét pályázattal, emellett egy "brainstorming" keretében a későbbi pályázati indulások megkönnyítéséről is szó lesz. A pályázati kiírás feladataiból adódóan elsősorban űripari cégek számíthatnak megrendelésre. Mivel az MTG (MeteoSat Third Generation) irányítása az ESA ESOC központjában kerül kialakításra, a projekt EUMETSAT-finanszírozású és meghirdetésű, ESA által megvalósított projektként is felfogható. A rendezvényre történő jelentkezés határideje: 2012. március 27. Regisztrálni az eumits@eumetsat.int e-mail címen lehet. Javasoljuk, minél többen képviseljék hazánkat, az űripari cégeket, szervezeteket, valamint a meteorológiával foglalkozó állami és egyetemi kutatóhelyeket! Kérjük, a jelentkezésről lehetőség szerint a MŰI-t is tájékoztassák."


No comments: